Judith's sassy & magical flowers

Esküvői csokor választás 2.

Mint ígértem, ma kicsit körülnézünk, mik az előnyei/hátrányai, ha élő-, száraz-, mű-, esetleg kézzel készített virágot választunk csokrunkba.

A legtöbb menyasszony még ma is élő virágban gondolkodik amikor a csokra kerül szóba. Bevallom, én is sokáig ennek a híve voltam. 🙂

Imádom a természetes dolgokat, az élő virágnál meg mi lehetne természetesebb? 🙂 Valóban csodásak, egyre nagyobb a választék, mindenki megtalálhatja a hozzá legközelebb álló összeállítást  virágban, színben, formában.

Pedig vannak hátrányai is, amikkel bizony számolnunk kell. 

Az első ilyen a virág fajtája. Hiába vagyunk szerelmesek egy bizonyos virágba, ha abban az időszakban, amikor az esküvőnk lesz, egyszerűen képtelenség beszerezni. Ilyenkor kénytelenek vagyunk megalkudni és a szezon virágaiból választani.

A másik a súlya. Egy nagyobb csokor igen nehéz tud lenni, főleg, ha szinte egész nap cipelnünk kell.

A harmadik az eltarthatósága. Talán ez a legfontosabb. Ki szeretné, hogyha estefelé már csak egy kókadozó csokrot tarthatna a kezében? Senki. Igaz, vannak olyan fajták, amik jobban tűrik a víztelenséget, egy kánikulai meleg napon azonban még ezek is nagy eséllyel tönkremennek pár óra alatt. A virágkötők ugyan különböző technikákkal megpróbálnak mindent megtenni, ez ne történhessen meg, de lássuk be, Ők sem mindenhatóak. 🙂 

 

42f9c00e159d0859c597a7f4b0e1c6abcee728079afb9adbbc301b301e95ac9a

 

A száraz virágot is nagyon kedvelem! 🙂 Megszámlálhatatlan fajtájú virágot, termést lehet kapni a szivárvány összes színében. 🙂

Esküvőkön sajnos méltatlanul mellőzik, pedig varázslatos dekor készíthető belőlük. Régebben sokat foglalkoztam száraz virágokkal, azok közül, akik ismerték a munkáimat, többen is tőlem rendelték az esküvői csokrukat, dekorjukat. Egyik előnye az volt, nem kellett kidobni őket, a rokonoknak adták oda köszönetajándékként. A legszebbeket meg megtartották. 🙂  Hogyha kellőképpen lekezelik őket, zuhannyal lemoshatóak, semmi bajuk nem lesz. A biztonság kedvéért ha bármit vesztek, kaptok, ami száraz virágból készült, alaposan fújjátok le hajlakkal, akkor baj nem lehet. 🙂

Hátránya, ha nem kellő alapossággal válogatják össze a virágokat, akkor könnyen törnek, illetve elkezdenek potyogni a magvak. Ezért kalászosokat pl. soha nem használtam.

 

15b1d88208b84fc13f200d246a9f21f2

 

Amikor megjelentek az első selyemvirágok, mit ne mondjak, roppant rondák voltak. 🙂 A való virághoz vajmi kevés közük volt, már messziről ki lehetett szúrni, művirágok. Gyorsan végrendelkeztem is, megígértem, azt, aki ilyet mer hozni a temetésemre, örök életében kísérteni fogom! 😀

Mára megváltozott a helyzet, ugyan még mindig lehet gagyikat kapni, de bejöttek az igazán szép, élethű selyem-, habvirágok. Fényképről időnként meg nem tudnám mondani élőek, vagy sem. 🙂 Ezek ugyan jóval drágábbak, mint a kínai tucat, de megérik az árukat. Nem évszakfüggők, bármikor hozzájuk lehet jutni. Gyönyörű csokrokat lehet belőlük alkotni. 🙂 Nem kornyadnak, hosszú évekig ugyan olyan szépek maradnak. Könnyűek, nem jelent gondot, ha egész nap a kezedben kell tartani. El lehet tenni őket emlékbe. A portól egy nem túl erős sugarú, langyos zuhannyal megtisztíthatod őket. 

Hátrányuk csak annyi, nem élnek/éltek.

 

1ae19b52d4aabd0ba996e7b1f315f436

 

A kézműves, egyedi virágokból álló csokor már egy egészen másfajta kategória. Minden egyes szirma kézzel készül, nagy odaadással, figyelemmel, szeretettel. Ezért is a legdrágábbak. Mindegyik egyedi, a vevő kívánságára készül. Ő határozza meg a színeket, milyen anyagból, virágokból, stílusban készüljön. Két teljesen egyformát képtelenség alkotni, én legalábbis nem tudok, akinek én készítem a csokrát, biztos lehet benne, a világon egyetlen olyan létezik, mint az övé. 🙂 Nem mondom, hogy nem lehet ezekből is csúnyákat, ízlésteleneket készíteni, de azért általában aki ilyesmivel foglalkozik, érti a dolgát, nem ad ki bármit a kezéből. Kivételek itt is vannak. 🙂 A csokrok pille könnyűek és általában véve csodálatosak. 🙂

Tényleg örök emlék marad, az esküvő után nem a kukában köt ki, mint az élő csokor.

Hátránya tulajdonképpen nincs is. 🙂 

 

09933a5e0bef9c37400c49a18b712ebd

 

Ezeken kívül rengeteg mindenből készülhet még csokor, tengeri herkentyűkből, gyöngyből, gombokból, papírból, üvegből, brossokból, tollakból, ebben tényleg csak a képzelet szab határt.

Mostanában nagy divat, hogy a csokrokat virágékszerekkel, brossokkal díszítik. Hogy őszinte legyek, nem nagyon vagyok híve ezen megoldásnak, főleg akkor nem, ha túl sok van belőle egy csokron. Pár darab még elmegy. A gyöngyöt sokkal jobban szeretem, persze azt sem kell túlzásba vinni. Nem vagyunk egyformák (hála Istennek), meg hát ízlések és pofonok. 🙂 Ha valaki olyat szeretne, természetesen megcsinálom. 🙂

Amiket eddig leírtam, ugyan azok vonatkoznak a dekorációra is, bár az élő virág valamivel tovább eláll, mint a csokorban, hiszen általában vázába, vízbe tesszük, vagy vizes oázisba szurkáljuk.

Remélem, sikerült segíteni Nektek a választásban. 🙂

Ha kérdésetek lenne, írjátok meg kommentben itt, vagy a facebook oldalamon, örömmel válaszolok rájuk. 🙂

Csatlakozzatok a facebook oldalam követői közé, ott is sok érdekes dologról olvashattok.

Gyűjtögettem még Nektek pár képet, jó nézelődést hozzájuk! 🙂 Ennél sokkal többet találhattok a Pinterest oldalamon.  😉

 

Élő virágból készült csokrok:

 

ef2f33ccab2445a7e3ffea4e306726cd ec93d401f5f8dc4bc9f5de148bf2c532 e95fd674261282758ac161b516cf512b d2b07dc75910603ef587887ff6a2e6fa cf960fd90f8b444b31a71babac10fec2 cee728079afb9adbbc301b301e95ac9a c6a7a66007c10d3d5fa5fba2d799ea4b b8017c7a48c8e858abb57a2e20b90b6d a76ef0ba30b13e5f65d246b1afb00d61 9b4d2102d1dcbb4b62b12734b638509d 91dad8610014f73f90cad40d5136ed3c 84fbc270fb5f27cecc6e64af4f4578c3 7ee1e96fcf7d37c1bbfb7ad63d6d41a4 790ee8bdaceb6554c379f6225ad9affa 54982fb1174c7b5ca51779e38cdd62f1 4504dd03dc0c695c1dbfb2083b1cadbc 42f9c00e159d0859c597a7f4b0e1c6ab 309a11eb3557d1b2d06b497374a03c67 2f368c1e3d81f9631184d42f43c60fed 2642c02c08a0ffa16236498143eed62a 23a0d144f1a0166a5f689ae4b9f17f6d 012b77000cc0109eaea0249cb3475203 2eb5321169f1417f5d80d1fc07acfae2 28a139efeb33fee833c614d87a741a69 33f6027aa126d79afd48a134f7987a6d 422e2e86323d755841c9592db40b20cf 2571ac3e7caf043463573ddbe6b98ab2

 

Selyem,- habvirágból készült csokrok:

 

f76f41775a9a31a987076c32b04b52d9 c109c20097f9bb48f1777b4796986a8f 632cb0d14530a391bbbc0830434343a0 5f9c6ec2ab2a69f91106e6a71a2a6c65 548a5683fae814ddd53eb6996045b868 46243dc58ddaef99db32175bb4268052 422e2e86323d755841c9592db40b20cf 2550948d2300ce29d0f7881c5a97ec29 2f368c1e3d81f9631184d42f43c60fed 23a0d144f1a0166a5f689ae4b9f17f6d 1ae19b52d4aabd0ba996e7b1f315f436

 

Kézi készítésű csokrok:

 

7d85f7bb08eb6f8fe3cb63574e1b95e0 ee58d4b6c14f4884ff6fb1fd12d2db2c eb5dbe548c3952128e7229f498c6d56a e1593db1f276050e26a1f047114378d6 e0650cc6171cef319e6699b6839b9278 daead4ff86ba9db101905c5419c5c697 d0bd07a94e88b8d3f9fff9ab5e691fe3 9b7012081fa0c8c06a35accaccc61142 90c8e95e3a2a6aced24849ea0c2a439b 89c85987c5a7cb4f8547cda0810f3086 79bfe75fdbe182b36d77e2506c09ee93 78f1ba27bc72fe0b2fcd77919e12ea28 77385fc505d430ddc6c04b70e4e34ef6 6cc1f04bdcf95f071c1a68ff6e4b4f38 61d4bf59225a61d405d485ee6297d052 39de5e6fd4d939be828ee32c0f6b84b4 3637e51dd928e6ee7f34c96afd3f083d 1fd545473cbafd9d891a5a462501a756 15b1d88208b84fc13f200d246a9f21f2 09933a5e0bef9c37400c49a18b712ebd 095bb2e270e0d019e20bebdfd28e8a05

Forrás: Pinterest és saját képek

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!